A vasárnapi verseny eseményei újabb fejezetet jelentettek abban a történetben, amely már fájdalmasan ismerőssé vált.

A kommunikációs zavarok, a megkérdőjelezhető döntések és a stratégiai egyértelműség hiánya ismét aláásta a Ferrari potenciálját, így Charles Leclerc és Lewis Hamilton egyaránt csalódottan távozott egy olyan versenyről, amelynek a csapat számára a szezon egyik csúcspontjának kellett volna lennie.

A baj első jelei már szombaton megmutatkoztak. Hamilton és Leclerc egyaránt nyilvánosan bírálta a Ferrari teljesítményét a kvalifikáció során, azzal érvelve, hogy a csapat nem tudta maximálisan kihasználni az autóban rejlő teljesítményt. Hamilton kifejezetten a körtervekkel és az időzítéssel kapcsolatos zavarra hívta fel a figyelmet, míg Leclerc „zűrzavarosnak” minősítette a szekciót, és hangsúlyozta, hogy a Ferrari nem volt tökéletes, amikor a tökéletességre lett volna szükség.

Aztán eljött a verseny napja. Leclerc és Hamilton jó pozíciókból indultak, de a Ferrari délutánja gyorsan összeomlott. A két csapattárs közötti korai incidens hozzájárult ahhoz, hogy Hamilton visszacsúszott a sorrendben, míg Leclerc versenye idő előtt véget ért, miután elvesztette az irányítást és a korlátnak ütközött. Hamilton végül feljött a hatodik helyre, de az eredmény újabb elszalasztott lehetőségnek tűnt egy olyan csapat számára, amely sokkal nagyobb ambíciókkal érkezett a hazai futamára.

Hamilton számára a helyzet különösen frusztráló lehet. Több mint egy évtizedes Mercedes-karrierje után a hétszeres világbajnok a Ferrarihoz csatlakozott, hogy még egyszer megpróbálja megszerezni a bajnoki címet. A Mercedes nem mindig volt a leggyorsabb csapat Hamilton ottlétének ideje alatt, de kiváló működéséről vált híressé. A versenyhétvégéket gyakran a világos kommunikáció, a fegyelmezett stratégia és az önmaguknak okozott hibák minimalizálásának képessége jellemezte.

A Ferrarinál Hamilton többször is éppen az ellenkezőjével szembesült. Az elmúlt hetekben nyilvánosan megkérdőjelezte a stratégiai döntéseket, bírálta a gumiválasztásokat, és hangot adott frusztrációjának a szekciók lebonyolításával kapcsolatban. A monzai verseny utáni nyilatkozataiból az derült ki, hogy a csapat ismét elszalasztotta a lehetőségeket a határozatlanság és a gyenge kivitelezés miatt.

A kényelmetlen igazság az, hogy ezek a problémák nem új keletűek. Már jóval azelőtt, hogy Hamilton Maranellóba érkezett volna, a Ferrari stratégiai baklövéseiről vált híressé. Sebastian Vettel ideje alatt számos bajnoki esélyt tönkretettek nemcsak a pilóták hibái és a megbízhatósági problémák, hanem a megkérdőjelezhető taktikai döntések is. Akár rossz gumiabroncs-választás, akár kommunikációs baklövések, akár versenymenedzsmenti hibák miatt, a Ferrari újra és újra megtalálta a módját annak, hogy bonyolítsa az egyébként egyszerűnek tűnő helyzeteket.

Több mint egy évtizeddel később a nevek megváltoztak, de a minták nagy része megmaradt. Ugyanilyen aggasztó a Ferrari képtelensége arra, hogy következetesen bajnoki címre esélyes autókat állítson elő. Bár Leclerc több Ferrari-autóból is lenyűgöző teljesítményt hozott ki, és Hamilton továbbra is a Forma-1 történelmének egyik legnagyobb pilótája, egyikük sem rendelkezett rendszeresen azzal a domináns csomaggal, amelyből a bajnoki címet nyerő riválisok profitáltak. A Ferrari alkalmanként versenygyőztes autókat gyártott, de a tartós versenyképesség továbbra is elérhetetlen maradt.

Egy másik probléma a Ferrari régóta alkalmazott pilótakezelési megközelítése. A csapat gyakran küzdött azzal, hogy egyértelmű hierarchiákat határozzon meg. A múltban a Ferrari legnagyobb sikereinek nagy részét akkor érte el, amikor nem volt kétség afelől, ki a csapat vezetője. Ma azonban a Scuderia két szupersztár közötti egyensúlyt próbál megteremteni. Hamilton és Leclerc egyaránt született vezető, mindketten egyenlő bánásmódot várnak el, és mindketten úgy vélik, hogy a győzelemért harcolhatnak. Bár ez papíron félelmetes felállást eredményez, döntéshozatalban habozáshoz és kritikus pillanatokban bizonytalansághoz is vezethet.

A monzai hétvége pontosan ezt a dilemmát hozta előtérbe. A Ferrari továbbra is megpróbálja egyszerre kiszolgálni a két elit pilótát, ám gyakran úgy tűnik, hogy egyik oldalt sem tudja teljes mértékben optimalizálni a boxban. Ennek eredményeként a csapat gyakran úgy tűnik, mintha egymással versengő prioritások között ragadt volna.

Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Ferrari nem tud visszatérni a csúcsra. A csapat továbbra is hatalmas erőforrásokkal, két kivételes pilótával és vitathatatlanul a világ motorsportjának leglelkesebb szurkolótáborával rendelkezik.

De Monza ismét emlékeztetett arra, hogy a Forma-1-es bajnokságokat nem a hagyomány vagy az érzelmek alapján nyerik meg. Hanem a precíz végrehajtás révén. Amíg a Ferrari nem képes következetesen felzárkózni olyan csapatok működési színvonalához, mint a csúcson lévő Mercedes, addig a Scuderia kockáztatja, hogy egy olyan körforgásban ragadjon, amely már több pilótagenerációt is átível.

Hamilton talán azzal a várakozással érkezett, hogy a Ferrari egy alvó óriás. Most azonban valószínűleg rájön, hogy ennek az óriásnak a felébresztése sokkal bonyolultabb, mint egyszerűen csak egy bajnokot a volán mögé ültetni.