Egy kis kocsmabeszélgetés

Sajnos manapság az Egyesült Királyságban egy pint ára meglehetősen magas, mivel a sörgyárak és a kocsmárosok egyaránt kénytelenek a növekvő költségeket továbbhárítani.

Nem csupán az energiaárak hajtják fel a költségeket. Az infláció, amelyet részben a spirálszerűen emelkedő energiaárak okoznak, felfelé nyomja a bérleti díjakat. Emellett figyelembe kell venni az élelmiszerek és italok nagykereskedelmi árainak emelkedését is. Az Egyesült Királyság legnagyobb sörgyárainak képviselői nemrég „azonnali kormányzati beavatkozást” szorgalmaztak annak érdekében, hogy enyhítsék a egyre nagyobb nyomás alatt álló vendéglátóipar problémáit.

Nem szégyellem bevallani, hogy időnként szívesen iszom egy-két italt. Mint sok más brit ivó, az én alkalmankénti kicsapongó szokásaimnak köszönhetően az évek során megismerkedtem jó néhány remek brit kocsmáros úrral (és hölggyel). Néhányukból személyes barátom lett. Azáltal, hogy megismertem őket, némileg megismerkedtem a kocsmárosok mindennapi küzdelmeivel is. Ők olyan emberek, akik mindig mindent megtesznek azért, hogy tisztességes vendéglátóhelyeket üzemeltessenek. Büszkék arra, hogy barátságos környezetet biztosítanak nekünk, ahová beugorhatunk egy-két frissítő italra.

Gazdasági körülmények

Számomra mindig is nyilvánvaló volt, hogy egy jó kocsmát vezetni soha nem volt könnyű.

Ennek egyik oka az, hogy a különböző hatóságok úgy tűnik, hogy ilyen vállalkozásokat tejelő tehenekként kezelnek. Vagyis úgy tűnik, hogy mindenki – a nagy sörgyáraktól kezdve a helyi önkormányzatokon át a HMRC-ig – egy szeletet akar a közmondásos tortából. Alig érdekli bárkit is, hogy a kocsmárosoknak maguknak gyakran csak morzsák maradnak, miután elvégezték az összes kemény munkát. Néha a kocsmárosok alig keresnek annyit, hogy kifizessék a túlzottan magas számlákat, amelyek olyan rendszeresen landolnak a küszöbükön. Az energiaköltségek hatalmas emelkedése, a magasabb személyzeti költségekkel és a sörárak emelkedésével párosulva, csak tovább súlyosbította a problémáikat.

Ez egy újabb tökéletes vihar a viharos időjárásokkal teli világban. Nem csak a kocsmárosok szembesülnek emelkedő költségekkel ebben a jelenlegi ingatag környezetben, hiszen a vendégek is kihívásokkal teli gazdasági körülményekkel küzdenek. Nyilvánvaló, hogy ha a vendégeknek vissza kell fogniuk a kiadásaikat, akkor nem számít, mennyire jók a kocsmák.

Legyünk őszinték: Portugáliához képest az Egyesült Királyságban a sörárak már régóta felfújtak. Néha szinte megfizethetetlenül magasak, különösen London egyes részein és a délkeleti régióban. Egyes bárok már most is rendszeresen akár 8 fontot vagy annál is többet számolnak fel egy pint sörért. Az árak további emelése egyszerűen arra kényszeríti majd a vendégeket, hogy kétszer is meggondolják, mit isznak.

A helyzet szomorú. A költségnövekedést a kocsmatulajdonosok egyre nehezebben tudják egyszerűen elviselni. A már amúgy is magas bárárak ellenére a haszonkulcsok egyre szűkülnek. Mint láttuk, még a legutóbbi üzemeltetési költségemelések előtt is a kocsmáknak emelkedő üzleti adókkal és számos egyéb általános költségnövekedéssel kellett szembenézniük. Ezek a többletköltségek egyszerűen a halálos ítéletet jelentették sok kocsma üzleti modelljének.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen helyiségek bezárása azt jelenti, hogy nem fizetnek üzleti adót a helyi önkormányzatoknak, a sörgyár pedig újabb értékesítési pontot veszít, és számos helyi munkahely szűnik meg. Mindenki veszít. Úgy tűnik azonban, alig van hajlandóság cselekedni annak érdekében, hogy megpróbálják megmenteni a bajba jutott kocsmákat a végleges bezárástól. Nem tűnik ez rövidlátónak? Különösen, ha ez a történet országszerte több százszor megismétlődik? Ez nem puszta feltételezés. Ez éppen most történik. Becslések szerint csak az Egyesült Királyságban hetente 14 kocsmát zárnak be.

Vendéglátóipar

Ha csak néhány évvel visszatekintünk, a vendéglátóipar számára a dolgok kissé rózsásabbnak tűntek. A Pénzügyminisztérium milliárdokat költött a vendéglátóipari vállalkozások és munkahelyek megmentésére. A kormány stratégiái (beleértve a COVID idején bevezetett fizetés nélküli szabadságot is) nagy mértékben úgy tűnik, hogy sok vállalkozást megmentettek a csődtől, bár nem mindet.

Forrás: envato elements; Szerző: AveCalvar ;

Miután a pandémia nyomán bevezetett szigorú utazási korlátozásokat feloldották – beleértve a bonyolult és olykor drága COVID-tesztek hosszú ideig fennmaradó kötelezettségét is (legalábbis a külföldi utazások tekintetében) –, a „staycation” lett a divatszó. A staycationek pedig – a szokatlanul jó brit időjárás mellett – a brit vendéglátóiparnak egy nagyon szükséges lendületet adtak. Sok területen a szálláskeresés valóban komoly kihívássá vált, mert mindent felvásároltak azok, akik alig várták, hogy a zárlat után végre elutazhassanak valahova. Olyan nagy volt a kereslet, hogy még ha sikerült is szállást találni, az gyakran borzalmasan drága volt. Olyan nagy volt a forgalom, hogy a 2021-es nyári szünet alatt a népszerű helyszíneken található éttermek többségében előre kellett asztalt foglalni, és előleget is kellett fizetni a helyfoglalás biztosításához.

Úgy tűnt tehát, hogy visszatértek a jó idők, és az Egyesült Királyság gazdasága (bár meglehetősen alacsony kiindulási szintről) ismét növekedni kezdett. Olyan mértékben nőtt, hogy a pandémia által kiélezett ellátási lánc problémák okozta feszültségek kezdtek felszínre kerülni. Ez személyzeti válságot is okozott. Egyes szakértők ezt a brexitre fogták. Az igazság azonban az, hogy hasonló problémák jelentek meg egész Európában és azon túl is. A világon mindenből hiány volt: teherautósofőrökből, raktári munkásokból, szakácsokból, pincérekből, fogorvosokból – sorolhatnánk tovább. Ez a tényező gátolta a gazdasági fellendülést. Ezek a hiányok hamarosan különösen érezhetővé váltak az Egyesült Királyságban, amely egy ideig a G7-országok közül a leggyorsabb gazdasági növekedést mutatta. Minél jobban nőtt a gazdaság, annál nagyobb lett a munkaerőhiány, ami újabb költséges fejfájást okozott a vendéglátóipar számára.

De most új problémák tűntek fel. Egy új munkáspárti kormány vonult be a Downing Streetre, jelentős parlamenti többséggel a háta mögött. Átnézték a könyvelést, és – ellentétben az 1996-os Tony Blair-kormánnyal – nem találtak óriási költségvetési többletet. Nem, hatalmas hiányt találtak. A világjárvány, az ukrajnai háború és az abból fakadó energiaválság mind megterhelték a költségvetést. A kincstár gyakorlatilag üres volt.

Jövedelmezőségi válság

Kit adóztassanak meg? Nos, egyetlen kormány sem vehet el sokat a már így is pénzügyi nehézségekkel küzdőktől és azoktól, akik már így is a létminimumon élnek, mert nincs mit elvenni tőlük. Így Reeves kancellár a kisvállalkozásokra és a gazdaságokra fordította a figyelmét, és azt javasolta, hogy ezeknek a helyi vállalkozásoknak kell megfizetniük a „méltányos részesedésüket”.

Az energiaárak emelkedésének hatását még mindig érezve ezeknek a vállalkozásoknak most többet kellett fizetniük társadalombiztosítási járulékokból és öröklési adóból, magasabb minimálbérrel kellett szembenézniük, valamint olyan szigorú foglalkoztatási szabályokkal kellett megbirkózniuk, amelyek a további alkalmazottak felvételét sokkal kockázatosabbá teszik, mint valaha.

Így a vendéglátóipar most dilemmával szembesül. Magukra vállalják a magasabb költségeket, és kockáztatják a jövedelmezőségi válságot, vagy továbbhárítják a költségeket, abban a reményben, hogy a vendégek egyszerűen vállalják a terhet? Mindezek már kiemelkedő tényezők voltak, még mielőtt szemtanúi lettünk volna a legújabb iráni háborúnak.

A valóság az, hogy sok kocsmának most azzal kell szembenéznie, hogy esetleg nem tudja kifizetni a számláit. Munkahelyek forognak kockán. Segítség nélkül több ezer kedves helyi kocsmánk hamarosan kénytelen lesz bezárni a kapuit.

Nem jelentené ez azt, hogy a pandémia alatt a vendéglátóipar megmentésére szánt összes milliárd hiábavaló lesz? Elpazarolva. Adófizetőként és vendégként ez biztosan fontos számunkra.